Kevés embernek sikerül megtalálni a hibát! De kezdjük el…
Kevés embernek sikerül megtalálni a hibát! De kezdjük el…
Minden történet egy mesével kezdődik, de én most nem mesélni szeretnék, hanem a valóságot mutatni, tapasztalni és tanulni belőle! Évekkel ezelőtt, amikor gyerek szemmel néztük a felnőtteket, azt gondoltuk, hogy milyen nagy dolgokat visznek véghez, mennyivel okosabbak és majd mindent másként látunk, hallunk , érzünk, mint most, mert ez még a kezdet, nem nőttünk fel a feladathoz… hát igen, aztán múltak az évek, viszont sok felnőtt még nagyon gyerekcipőben jár, nem vállalják a felelősséget a tetteikért és nem úgy viselkednek ahogyan azt gyerekként gondolták anno, amikor még mertek álmodni!
Nehéz embernek lenni, nem mondom, hogy nem, sokan nem tudják, hogyan kell, ösztönösen élnek, nem tudatosan. Én is így éltem, sokáig, míg éreztem valami hiányzik a kis egyszerű életemből. Valami nem volt a helyén, vagyis én magam! Imádtam a rendszert amit kialakítottam magamnak, volt benne minden ami egy kívülről boldog élethez kell, felszíni csillogás és belső dilemma, na az jó sok! Viszont ezt el lehet fedni némi bizonytalansággal és jó sokáig elhitetni magunkkal, hogy minden rendben van.
Egyszer viszont meghibásodott a rendszer, megszűnt tökéletesnek lenni, először csak belülről feszített, aztán már össze is omlott! ilyenkor kezdenek az emberek pánikolni, hogy most mit csináljak, minden összedőlt, mihez kezdjek… pedig csak a megszokott dolgok siklottak ki, nem pedig az életünk, mert az megy tovább, velünk vagy nélkülünk, de megy! Hát ez történt velem is! Rá kellett jönnöm, hogy azok az emberek akiket magam mellett tudtam oly sok éven át, azok egyszerűen csak eltűntek, s a szeretett régi dolgok, már nem azok amiket szeretni lehet.
Én változtam, én hibáztam? Kérdezzük magunktól és másoktól?
Én rontottam el, de mit is? Mikor siklott ki az irányítás a kezünkből?
Amikor azt gondoltuk, hogy ez örökké tart? …vagy amikor az emberek érzéseit, barátságát állandónak hittük? vagy csak szimplán túlértékeltük magunkat?
Ez a jobbik eset, amikor elkezdünk kutatni a probléma gyökere után és megpróbáljuk az okot megkeresni, mert akkor még érezzük, hogy élünk, mert teszünk is valamit! Hosszú, hosszú folyamat ez idáig eljutni, kevés embernek sikerül megtalálni a hibát! De kezdjük el…
Kevesen vagyunk, akik kellő időt töltenek el önmagukkal, vagyis, nem érezzük magunkat jól, ha egyedül vagyunk, pedig higgyétek el, sokkal több időt kellene elmélkedéssel töltenünk! Tudom, tudom, rohanó világ, rutinszerű életmód, igen…én ugyanezt csinálom, nehéz fékezni és megállni néha, egy szál virág mellett az úton!
De ki kell próbálni!!!
Nem fogjuk fel, hogy a biztos halálba rohanunk, csak akkor ha már megtörténik a katasztrófa vagy az élet visszapofoz ugyanoda, hogy kezdjük újra, addig amíg nem hibázunk! Ez a jobbik eset, amikor kapunk egy esélyt, de mi van akkor amikor már nincs vissza út!
Elmondok egy történetet, hogy ne csak a vakvilágba beszéljek, hanem az életből merítsek, hiszen annyira jó tanítómester az élet, szinte a legjobb! A mély vízben kell úszni tanulni, hát így is volt egy fiatal lánnyal, aki egy védett kis életből érkezett, egy faluból valahol a határ mentén, gyönyörű vidékről és takaros kis házból, szeretett környezetből! A szülei imádták, testvérei bolondultak érte, a faluban is ismerték, boldog családban nevelkedett egészen 18 éves koráig! Aztán felköltözött a nagyvárosba, hogy új életet kezdjen egyedül, mivel elég felnőttnek érezte magát, hiszen a boldogság állandó volt körülötte, azt gondolta, hogy a boldogság mindig körüllengi és elkíséri bárhová megy is az útja. Először amikor egyedül elindult az útján, még magabiztos és boldog volt, hiszen elkezdődött az igazi nagybetűs élet, gondolta…….folyt köv.